Mihály Babits - Fortissimo
Fortissimo
"Haragszik és dúl-fúl az Isten
vagy csak talán alszik az égben,
aluszik vagy halott is épen -
ki költi őt föl, emberek?
Anyák, sírjatok hangosabban:
akit föl nem ver annyi ágyú,
rezzenti-é gyenge sírástok?
És ne is könnyel sírjatok,
mert a könny mind csak földre hull
hanggal sírjatok föl az égre,
sírjatok irgalmatlanul:
ne oly édesen mint a forrás,
ne oly zenével mint a zápor,
ne mint a régi Niobék:
hanem parttalan mint az árvíz
sírjatok vagy a görgeteg
lavina, sírjatok jeget,
tüzet sírjatok mint a láva!
A drága fiúk hullanak
vérben a hóra napra-nap.
Ne hagyjatok aludni senkit:
ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,
de érdemes-e félni még?
és érdemes-e élni még?
Ó, mért nem hallani hangotok?
Menjetek a piacra sírni,
sikoltsatok a templomokban
vadak asszonyai, vadakká
imuljatok őrjítő, őrült
imában!
És ha hasztalan
ima, sírás: - mi káromolni
tudunk még, férfiak! Ma már
hiszünk káromlani-érdemes
alvó magasságot a Sorsban.
Hányjuk álmára kopogó
bestemmiáknak jégesőjét!
Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?
Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki gazda horkol égő
házban - a süket Istenét!
Süket! Süket!...
Ó ma milyen jó
volna süketnek mint az Isten!
Süket a föld, nem érzi hátán
hadak alázó dobogását.
Jó volna süketen csirázni
mint virághagyma föld alatt:
minden süket, földben, Istenben
csak az ember szakadt ki a
süket Istenből iszonyokra
kikelt belőle féreg-módon,
Isten férgének, viszkető
nyüzsgésre, fájni - mert ami
nem süket Isten: fájdalom,
míg az Istenbe visszahal!
1917
Fortissimo
God is crossed; and is fretting and fuming,
or perhaps just asleep in the sky,
feigning or dead even, –
who shall wake him, people?
Mothers, weep louder:
will he, that scores of canons cannot wake,
not stir by your gentle tears?
And do not weep by any tears,
for all they do is fall to the ground:
cry aloud up to the sky
cry merciless: and not as sweetly
as the babbling fountain spring,
not musical as the summer storm,
unlike the ancient Niobe:
but boundless like a river flood
cry, or like an avalanche of boulders,
weep ice,
and fire like lava!
Your dear sons are falling
in blood onto the snow day after day,
do not let anyone fall asleep:
those quiet, evil, or cowardly today,
but is a life in fear worthwhile?
and worthwhile still to be alive?
O why aren't your voices heard?
Go to the marketplace and cry,
scream inside churches
you women of the wild,
snug in mad, maddening frantic
prayer!
And if it is no use
to pray to cry: we still can cuss
aloud, us men! We now believe
in the cuss-worthy heights
that rest in Fate
Let us litter onto his dreams
a loud hail of blasphemies!
How does he exist if he is not present?
Is he, or isn't he? If so, or if not, why?
Let us deny him, maybe he wakes up!
Let us manhandle him; beat him with words!
Like a master snoring in a burning
house – God’s own deaf ear!
Deaf ear! Deaf ear!…
O how splendid it would be
to turn a deaf ear like God today!
Deaf is the land, it cannot sense
armies drum insult on its back.
It would rather sprout as mutely
as a flower bulb underground:
the ever-deaf ground, in God
where only man was disconnected
from the Deaf God into horrors
issuing forth like maggots,
God’s vermin, into itchy
seething, to hurt-for everything
other than deaf God: is pain,
until it dies back into God!

translated by Miriam Greenwald